A BRFK megakadályozta egy szórólap másolását

MTI
A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) arra kéri a belügyminisztert, vizsgáltassa ki, a rendőrség miért akadályozta meg, hogy egy magánszemély sokszorosíthassa a szövetség és más szervezetek vasárnapi fővárosi tüntetéséről szóló felhívását még csütörtökön. A szervezet pénteki közleményéből kiderül, hogy a magánszemély 100 példányban szerette volna lemásoltatni a vasárnapra, a Parlament elé tervezett tiltakozó fáklyásmenetre szóló felhívást egy XI. kerületi, Tétényi úti sokszorosítóban.

Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke az MTI-nek elmondta: a magánszemély egy, a rendőrségnél bejelentett tüntetésről szóló felhívást szeretett volna sokszorosítani, azt leadta egy fénymásolóban, ahová tíz perccel később visszament. Ekkor közölték vele, hogy még nem készültek el a munkával, és arra kérték, menjen vissza két óra múlva. Amikor elhagyta az üzletet, rendőrautó érkezett a helyszínre, majd igazoltatták a férfit. A BRFK közleménye szerint a fénymásoló üzletből érkezett bejelentés miatt jelentek meg a XI. kerületi kapitányság járőrei a helyszínen. A helyszínen rendőri intézkedésre nem került sor, a járőrök a férfitól a röplap egy példányát átvételi elismervény ellenében átvették és jelentésükhöz csatolták. A férfi pénteken délután panaszt tett a rendőri eljárás miatt, amelyet a rendőrség kivizsgál.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04