Műsorvezető lesz Princz Gábor?

Népszabadság
Egy Princz Gábor által vezetett kulturális műsor indításáról tárgyal a Magyar Televízió - értesült a Népszabadság. A Magyar Televízió illetékesei cáfolták, hogy tervbe van véve a műsor. A lap azonban úgy értesült: a produkciót a Karton Galéria vezetője, a filmrendező Kozma Péter készítené. A műsor előkészítése már megkezdődött, aláírt szerződés azonban még nincs a köztévé és Kozma között. A Népszabadásg szerint nem tömeg-, hanem rétegkulturával foglalkozna a műsor. A lap megkereste Kozma Pétert, ő azonban közölte: még semmi sem végleges, ezért sem a stábról, sem a műsorról nem kívánt nyilatkozni. A volt Postabank-elnök, Princz Gábor szintén elhárította lap érdeklődését. Az 1998-as kormányváltás után Ausztriába költözött volt bankvezetőtől nem lenne idegen a műsorvezetői szerep. Korábban már jelentkezett saját produkcióval a Postabank érdekkörébe tartozó fővárosi Bridge Rádión. Itt meghívott vendégekkel beszélgetett, verseket olvasott fel.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19