Negyedszerre sikerült Szirákon

MTI
Az eddigi három sikertelen kísérletet követően vasárnap megalakult a Nógrád megyei Szirák község önkormányzata - közölte az MTI. Szirák polgármestere és nyolc képviselője letette az esküt, így vasárnap megalakult a község önkormányzata. Alpolgármesterré Tímár Ágostonnét választották meg. Mátis András emlékeztetett arra, hogy az első alakuló ülésen mindössze egy, a másodikon három, majd a harmadikon két képviselő jelent meg, így azok határozatképtelenek voltak. A polgármester korábban arról számolt be az MTI-nek, hogy képviselőtársai azért nem teszik le az esküt, mert többségük mást szeretett volna látni a polgármesteri székben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

5 órája