Ezt megelőzően a polgármester munkáját, tekintettel az önkormányzat vezetőjének országgyűlési képviselői (MDF) elfoglaltságára, egy főállású alpolgármester segítette, ám a 14 tagú testület 8 fos MSZP-s frakciója ezt a megoldást erre a periódusra az eddigi testületi üléseken nem szavazta meg. Az ellenzők megítélése szerint az alpolgármesteri posztot két társadalmi megbízott is el tudja látni, egyikük az MSZP jelöltjeként töltené be a posztot, a másik pedig a korábbi alpolgármester lehetne.
Szászfalvi László, szüneteltetve lelkészi hivatását, 12 évig állt az önkormányzat élén a mintegy hatezer lakosú Somogyi városban. Csurgón 2003. április 20-át követően kerülhet sor az időközi választásra. Addig az önkormányzat irányítására, ezen belül a költségvetés beterjesztésére a képviselőtestület tagjai közül kell választani egy személyt, de erre a mostani ülésen nem került sor.
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 73 m2 Szobák 1+3 db Vételár 46,4 M Ft
- Budapest, IV. kerület Attila utca 14-18.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon