Tocsik ügyvédje támadja a Legfelsőbb Bíróság ítéletét

MTI
Felülvizsgálati indítvány és alkotmányjogi panasz benyújtását tervezi a közeljövőben Tocsik Márta és ügyvédje, ugyanis véleményük szerint a nemrégiben meghozott legfelsőbb bírósági (LB) ítélet több ponton kifogásolható.

Az LB október 22-ei jogerős ítélete jogszabályba ütközés jogcímén nem, viszont jó erkölcsbe ütközés miatt mondta ki az alperes az ÁPV Rt., illetve Tocsik Márta között megkötött szerződések semmisségét abban a polgári perben, amelyben a felperes a Legfőbb Ügyészség (LÜ) volt. Jován László ügyvéd a Magyar Hírlap pénteki számában megjelenteket az MTI-nek megerősítve elmondta: valószínűleg még január 15-ig benyújtják a rendkívüli jogorvoslati kérelmet a Legfelsőbb Bíróságnak, mert úgy ítélik meg, hogy "a jó erkölcsbe ütközés" kapcsán jogegységi döntésre lenne szükség, mivel az általuk vitatott ítélet ellentétes az LB egy korábbi döntésével. A jogi képviselő szerint az egyik legfőbb kérdés az, mi alapján lehet kimondani egy szerződésről, hogy a jogszabályok alapján érvényes ugyan, de mivel a jó erkölcsbe ütközik, ezért semmis. Közölte: az Alkotmánybírósághoz benyújtandó panaszuk lényege pedig az, hogy jelenlegi formájában a jó erkölcsbe ütközésre való hivatkozás nem illeszkedik az alkotmányba, ezért az erről szóló rendelkezést ki kellene iktatni a polgári törvénykönyvből.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04