Három év múlva lehet új Btk.-előterjesztés

MTI
2003.01.23. 14:20
Előreláthatólag 2005 tavaszán vagy nyarán kerülhet a parlament elé az új büntető törvénykönyv javaslata, amelynek előkészítésén a szaktárca munkatársai már dolgoznak. Ezt Bárándy Péter igazságügy-miniszter jelentette be csütörtökön azon a sajtótájékoztatón, amelyen egyúttal értékelte a tárca 2002. évi munkáját és beszámolt az idei feladatokról.

Bárándy Péter megfelelőnek minősítette a tárca által beterjesztett törvénytervezetek parlamenti elfogadási arányát 2002 második felében. Megjegyezte: a korrupcióellenes, úgynevezett üvegzseb-törvény országgyűlési elfogadása a tervezetthez képest azért késik, mert egyeztetése során egyre nagyobb kört érintenek a javasolt korlátozások. Szavai szerint a titkosszolgálati múlt nyilvánosságra kerüléséről szóló törvény sorsa politikai megegyezés hiányában "lebeg".

Bárándy Péter az idei feladatok között sorolta az alkotmány további módosítását a jogalkotással, a menekültüggyel összefüggésben, az antidiszkriminációs törvény megalkotását, a társadalmi bűnmegelőzés stratégiájának kidolgozását, az adatvédelmi törvény módosítását.

Az Országos Cigány Önkormányzat sikertelen választásával kapcsolatban Bárándy Péter nyilvánvalónak mondta, hogy nem kielégítő a kisebbségi választások jogi szabályozása.