Vita a parlamenti ülésezési rendről

MTI
2003.01.27. 17:16
A házbizottság hétfői tanácskozásán a pártok nem tudtak megegyezni a parlament tavaszi ülésezési rendjében.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke elmondta: a Fidesz kivételével a pártok támogatták azt az elképzelést, hogy a Ház hetente ülésezzen, de azokon a heteken ne kerüljön sor plenáris tanácskozásra, amikor a képviselők egy része az Európai Parlament ülésén vesz részt. A házelnök megfogalmazása szerint a Fidesz nem tud túllépni saját háromhetes ülésezési rendre vonatkozó elképzelésén és pártpolitikai érdekein. Furncsának nevezte, hogy a legnagyobb ellenzéki párt nem veszi figyelembe az Országgyűlés európai parlamenti kötelezettségeit. Szili Katalin jelezte, hogy várhatóan a pártok többsége által támogatott ülésezési rendre vonatkozó javaslatot terjeszti majd a Ház elé, amit többségi döntéssel fogadnak el.

Rogán Antal szerint az MSZP és az SZDSZ nem tudja betartani a parlament hetenkénti ülésezési rendjére vonatkozó választási ígéretét. Mint mondta: a hetenkénti ülésezési rend és a parlamenti többség biztosítása közötti ellentmondást az MSZP-nek és az SZDSZ-nek kell feloldania. Rogán Antal megfogalmazása szerint az ülésezési rendre vonatkozó házelnöki javaslatok egyre kiszámíthatatlanabbá teszik a parlamenti munkát. "Ezért mi az elénk került javaslatokat nem támogatjuk, nem bírjuk felfedezni bennük a rendet, a kiszámíthatóságot" - szögezte le.