A Fidesz elnöksége a rendőrséget bírálja

MTI
2003.02.05. 19:09
A Fidesz elnöksége felháborítónak, a gyülekezési és a véleménynyilvánítási jog antidemokratikus korlátozásának tartja, hogy a rendőrség politikai szempontok mérlegelésével és mondvacsinált indokokkal sorra akadályozza meg köztéri rendezvények megtartását. A legnagyobb ellenzéki párt vezető grémiumának az MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye szerint "nemcsak a szocialista diktatúrából örökölt rossz reflexek, hanem a Horn-Kuncze-kormány rendőrségi gyakorlata is visszatért mind a rendezvények bejelentésének megítélésében, mind pedig a résztvevők elleni indokolatlan és olykor brutális hatósági fellépésben".

A Fidesz elnöksége felhívja a kormány figyelmét arra, hogy polgári demokráciában az emberek gyülekezési és véleménynyilvánítási joga alkotmányos alapjog, a rendőrség hatásköre pedig a gyülekezési joggal élni kívánók biztonságának, illetve a rendezvény zavartalan lebonyolításának biztosítására korlátozódik.