Takarékossági intézkedések a honvédségnél

Népszabadság
2003.02.14. 06:32
Általános takarékossági intézkedéseket tervez Juhász Ferenc honvédelmi miniszter - értesült a Népszabadság. A megszorító csomagról még folynak az egyeztetések, de az már bizonyos, hogy idén tíz százalékot kell megtakarítani a külföldi utazásokon és a vendégek fogadásán. A nemzetközi kapcsolattartás milliárdos tételt ad ki évente. Ebbe beletartoznak a NATO-értekezletek is. Egy név nélkül nyilatkozó illetékes szerint rangsorolni kell majd a szövetségi rendezvényeket. Mint mondta: Magyarországról nem minden esetben kell szakembereket küldeni a tanácskozásokra, azokon megjelenhetnek majd a kinti képviseleteken dolgozók is. Szintén kevesebb jut az idén a jutalmazásokra. Megszűnik az eddigi gyakorlat, hogy évenként többször is, többnyire nemzeti ünnepek idején osztanak jutalmakat, akár ugyanannak a körnek. Ehelyett egyetlen alkalommal ismerik el a jó munkát.