Adatmentés: a Fidesz elszámoltatná a kormányt

MTI
2003.03.13. 18:51
A Fidesz szerint a kormánynak feltétlenül számot kell adni arról, hogy a APEH-en kívül még mely szervezetnél és milyen adatokat másoltak ki a kabinet felhatalmazása alapján - hangzott el az ellenzéki párt képviselőcsoportjának csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. Demeter Ervin fideszes parlamenti képviselő elmondta: írásbeli kérdésére választ kapott a kancelláriaminisztertől, amelyből kiderül, hogy egy tavaly nyári kormánydöntés alapján az adóhivatalon kívül más szervezeteknél is történt adatkimentés.

A válaszból idézve hangsúlyozta, hogy közvetlenül a kormány felhatalmazására a környezetvédelmi minisztériumból, a környezetvédelmi alap célelőirányzatától, az APEH-tól, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságától, a Magyar Államkincstártól, az Államháztartási Hivataltól és a Szerencsejáték Rt.-től is mentettek ki adatokat. Ezenkívül, mint elhangzott, a kormánydöntés lehetőséget biztosított a minisztereknek, hogy az irányításuk alatt lévő szervezeteknél is adatkimentésre, másolásra adjanak utasítást.