Sierra Leone: 26 halott a túszmentő akcióban

BBC
2000.09.10. 20:01
Egy brit katona és huszonöt Sierra Leone-i lázadó milicista vesztette életét abban a túszmentő akcióban, amelynek eredményeként a foglyul ejtett hat angol katona kiszabadult. Az akció során ismét elnyerte szabadságát egy Sierra Leone-i katona is, aki az afrikai ország reguláris hadseregében szolgált. A britek azért rohamozták meg a lázadók táborát, mert a milicisták a brit túszok kivégzésével fenyegetőztek, miután öt másik foglyot korábban már elengedtek. A brit védelmi minisztérium szerint egy angol súlyosan, tizenegy pedig könnyebben megsebesült a túszmentő akció során, a kiszabadítottak viszont biztonságban vannak. A brit miniszterelnök, Tony Blair háláját fejezte ki annak a 150 fős csapategységnek, amely végrehajtotta az akciót.