Jogszerűen építették ki Deutschék a stadionbeléptető-rendszert

MTI
2003.09.19. 16:49
A stadionbeléptetők ügyében elutasította Gyurcsány Ferenc sportminiszternek a nyomozás megszüntetése elleni panaszát a Fővárosi Főügyészség - tájékoztatott közleményben a vádhatóság pénteken. Még Gyurcsány elődje, Jánosi György tavaly szeptemberben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés, illetőleg hanyag kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt.

A feljelentés szerint az előző kormányzati ciklusban a tárca vezetése és a Magyar Labdarúgó Szövetség, illetve a Magyar Labdarúgó Liga között létrejött, a labdarúgó stadionok rekonstrukciójára vonatkozó megállapodás végrehajtása során több milliárd forintnyi vagyoni hátrány érte a központi költségvetést az egységes stadion beléptető, térfigyelő és jegyértékesítő rendszer megvalósításával összefüggésben. A nyomozó hatóság megszüntette az eljárást , mert megállapításaik szerint a beléptető rendszerrel kapcsolatos költségvetés jelentősen alultervezett volt, és a kormányzat sportpolitikai tervei a program további fejlesztését indokolták. A nyomozás adatai alapján közbeszerzési eljárás során elkövetett szabályszegést nem lehetett megállapítani.

Szigetvári Viktor, a GYISM sajtófőnöke elmondta: megkapták az ügyészség határozatát, amellyel kapcsolatban napokon belül kialakítják álláspontjukat.