Molnár szerint kitiltották őt a Sajtó klubból

MTI
2003.10.01. 21:50
A Budapest Televízió Sajtó klubjának résztvevői közül távozott Molnár Tamás, az Inconnu művészcsoport alapító tagja, aki az MTI-nek szerdán úgy fogalmazott, hogy kitiltották a műsorból.

Molnár Tamás meglátása szerint "külső pártpolitikai nyomásra" távolították el, azt azonban, hogy mit ért ezen, nem kívánta kifejteni az MTI-nek.

A Sajtó klub főszerkesztője az MTI megkeresésére nem kívánt reagálni Molnár Tamás állítására. A műsor esti adásában Bencsik András úgy fogalmazott: "Molnár Tamással úgy egyeztünk meg barátilag, hogy egy ideig nélkülözzük".

"Mint a Kádár-rendszerrel szemben álló egykori ellenzéki, megtapasztaltam már a politikai szilenciumot, például akkor, amikor annak idején többedmagammal állást foglaltam Duray Miklós és Csoóri Sándor mellett. Mindezért különösen megdöbbentőnek tartom, hogy tizenhárom évvel az úgynevezett rendszerváltozás után a jobboldali nyilvánosság sem mindig tűri el a kritikát, és a pártállaméhoz hasonló módszerekkel operál" - fogalmazott az érintett.