Szili: Szijjártó interpellációjának visszautasítása jogszerű volt

MTI
2003.10.13. 18:36
Szijjártó Péter (Fidesz) szerint az Országgyűlés szocialista elnöke számára kelletlen ha Gyurcsány Ferenc sportminisztert interpellálják, hiszen Szili Katalin vetette fel elsőként a nómenklatúra tagjai távozásának szükségességét. A fideszes képviselő azt követően tartott hétfőn a parlamentben sajtótájékoztatót, hogy nem mondhatta el interpellációját, mert azt Szili Katalin a házszabályra hivatkozva visszautasította.

A fideszes képviselő a sportminiszter nevéhez, illetve cégeihez kötődő ingatlanvásárlások kapcsán arról akarta kérdezni a kormányfőt, hogy a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) mikor kívánja visszaperelni a korábban a közvagyon részét képező, szerinte értéken alul eladott ingatlanokat.

Szili Katalin a fentiekkel szemben viszont azt szögezte le újságírók előtt, hogy a házszabály szerint az Országgyűlés elnöke visszautasíthat minden olyan interpellációt, amely nem tartozik az interpellált feladat- és hatáskörébe. "Fiatal képviselőtársamat lehet, hogy nem figyelmeztették arra, hogy ezt a gyakorlatot az előző ciklusban vezették be" - mondta a parlament elnöke.