Milliárdos kártalanítást utasított el a főváros

InfoRádió
2003.12.03. 11:50
Elutasította a fővárosi önkormányzat egy kis-svábhegyi ingatlantulajdonos milliárdos kártalanítási igényét.

A kéthektáros telek tulajdonosa apartman-lakásokat épített volna, ám ez a terület közpark besorolása miatt nem lehetséges. A tulajdonos érvelése szerint magántulajdont nem lehet közparkká minősíteni, ha pedig mégis, akkor azt meg kell fizetni.

Elmaradt haszon és tényleges kár címén nyolcmilliárd forint összegű kártalanítást, és ingatlanának négymilliárd forintos áron történő megvásárlását követeli egy kis-svábhegyi ingatlantulajdonos a fővárosi önkormányzattól.

Az ingatlantulajdonos beadványa szerint jogfosztottá vált azzal, hogy a főváros szabályozási keretterve a magántulajdonú telket közpark kategóriába sorolta. A tulajdonos szerint a telek a megépült apartmanokkal, mélygarázzsal együtt ma már 4 milliárd forintot érne.

A főváros ugyanakkor azzal védekezik, hogy már 1976-ban, valamint 1999-ben már közparkká minősítették a területet, amelyet a későbbi tulajdonosnak figyelembe kellett volna vennie, amikor megvette a telket, és beépítését tervezte, ezért valójában nem kérte kár.

A fővárosi önkormányzat illetékesei hozzáteszik még, hogy az önkormányzat ugyan köteles lenne az ingatlant reális áron megvásárolni, ám azt a telekkönyvben már több jelzálog terheli.