Judit
2 °C
7 °C

Feloszlatják a feloszlott vásárhelyi közgyűlést

MTI
2000.09.25. 15:51
Továbbra is fennáll az Alkotmánybíróság által megállapított alkotmánysértő helyzet Hódmezővásárhelyen, ezért szakmailag indokolt, hogy az Országgyűlés feloszlassa a városi közgyűlést - nyilatkozta Fürcht Pál, a BM főosztályvezetője hétfőn az MTI-nek. A szakértő elmondta, hogy a városi képviselők múlt heti lépésével, az önfeloszlatással nem vált okafogyottá a kormány javaslata. Akkor ugyanis, ha a közgyűlés oszlatja fel magát, az időközi választásig helyén marad ügyvezetőként a testület és annak vezetése. Az országgyűlési feloszlatás után viszont minőségileg más helyzet jön létre. Mindenkinek azonnal megszűnik a megbízatása, s ezzel együtt megszűnik a korábbi alkotmánysértő helyzet is. A főosztályvezető ismeretei szerint, ha a parlament kedden dönt ez ügyben, akkor a Magyar Közlönyben várhatóan már csütörtökön kihirdethetik a határozatot. A belügyminiszter pedig már szerdán javaslatot tehet a köztársasági elnöknek a köztársasági biztos személyére, aki a parlament által november 26-ra kiírandó időközi választásig irányítja majd az önkormányzatot, és annak hivatalának munkáját.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?