Aláírásgyűjtést kezdett az ELTE

MTI
2003.12.12. 16:53
Aláírásgyűjtést kezdett az ELTE három kara "a képzési normatíva tervezett radikális csökkentése" elleni tiltakozásul, mert véleményük szerint az súlyos minőségi romlást, sőt, akár működésképtelenséget is eredményezhet. Az érintett karok hallgatói szervezetei nyílt levélben fordultak az oktatási miniszterhez, a levelet pénteken eljuttatták az MTI-hez is.

"A költségvetés több mint egyharmados - egyes elképzelések szerint közel ötvenszázalékos - csökkentése ugyanis több százmilliós nagyságrendű hiányt teremt karainkon, ami maga után vonja a választható órák számának drámai mértékű csökkentését, megkerülhetetlenné teszi a külső előadók, gyakorlatvezetők létszámának redukálását, valamint aláássa saját oktatóink fizetésének fedezetét is - annak ellenére, hogy kötelező óraszámuk most növekedett meg" - írják a társadalomtudományi, bölcsészettudományi és a Bárczi Gusztáv gyógypedagógiai kar hallgatói önkormányzatainak vezetői petíciójukban.