MSZP: becsapja az embereket a Fidesz veszteségkalkulátora

MTI
2003.12.18. 16:56
A Fidesz honlapján található veszteségkalkulátor célja az emberek becsapása és a hangulat rontása - mondta Juhász Gábor csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Az MSZP frakcióvezető-helyettese arra kéri a Fideszt, "hogy vallja be melyik vezető politikusát terheli a megtévesztésért a felelősség". Hozzátette: arra kérik Orbán Viktort, hogy kövesse meg azt a szándékosan becsapott 80 ezer embert, aki a párt honlapjára látogatott és akinek a veszteségkalkulátor egy rosszabb jövőt prognosztizált.

Szavai szerint azt is szeretnék, ha a Fidesz nyilvánosságra hozná "a század legnagyobb informatikai füllentésének" nevezett program leírását és annak készítőjét. Korózs Lajos elmondta: a múlt héten bemutatott veszteségkalkulátor-programnak, amellyel azt lehet kiszámolni, milyen veszteségek érik a nyugdíjasokat 2004-ben, komoly hibái vannak, mivel a hivatalosan bejelentett 6,3 százalékos nyugdíjemelés helyett csak 4,4 százalékkal számol.