A külügy is pert nyert a Magyar Nemzettel szemben

MTI
2004.01.13. 20:32
Jogerősen pert nyert a Külügyminisztérium a Magyar Nemzettel szemben indított sajtó-helyreigazítási perben - tájékoztatta Tóth Tamás külügyi szóvivő kedden közleményben az MTI-t. A közlemény szerint a bíróság ítélete a napilapot helyreigazítás közzétételére kötelezi. A helyreigazítási pert a tárca a napilap egy tavaly július 26-i írása nyomán kezdeményezte, amelynek szerzője a Külügyminisztérium évente sorra kerülő misszióvezetői értekezletével, a brüsszeli misszió új épületével, valamint általában véve a magyar külpolitika irányultságával kapcsolatban fogalmazott meg különféle állításokat - derül ki a közlésből. A Magyar Nemzet említett számában - a többi között - az jelent meg: "(...) a nagykövetek elégedetlenek a magyar külpolitika túlzott washingtoni irányultságával, valamint a Külügyminisztérium (KM) irányításával, belső szervezettségével". "A valóságban ezen a fórumon a résztvevők a minisztérium munkájáról elismerően nyilatkoztak" - olvasható a közleményben. A dokumentum szerint a napilap a cikk címével azt a hamis látszatot keltette, hogy nagy számban távoznának a Külügyminisztérium alkalmazottai. A valóságban a jelenlegi kormány hivatalba lépése óta 23 személy távozott a tárcától, az összlétszám 1,12 százaléka - áll a dokumentumban.