Európai főügyészt javasol az EU Bizottsága

MTI
2000.09.29. 16:58
Az Európai Bizottság pénteken elfogadta azt a javaslatot, amely szerint a közösség pénzügyi érdekeinek védelmében létrehoznák az európai főügyész tisztségét. A bizottság még idén januárban, nem sokkal az intézményes reformoknak szentelt kormányközi konferencia megnyitása előtt terjesztette elő a javaslatot. Michel Barnier, a brüsszeli bizottság regionális ügyekkel és a kormányközi konferenciával foglalkozó tagja szerint a tagállamok egy része azt szeretné, ha várnának ezzel a reformlépéssel, mert úgy vélik, hogy még nem értek be azok a változtatások, amelyeket az amszterdami szerződés vezetett be e területen. A bizottság álláspontja szerint azonban túlságosan lassú az előrehaladás a közösségi érdekeket veszélyeztető pénzügyi visszaélésekkel szembeni fellépés erősítésében, ezért a javaslatot haladéktalanul napirendre kell tűzni.