A Fidelitas sokalja a csatlakozási ünnepségekre szánt pénzt

MTI
2004.02.04. 12:57
Dzsentri módon" viselkedik a kormány, amikor egymilliárd forintot akar elkölteni május elsején, az uniós csatlakozás napján, miközben az ország nehéz gazdasági helyzetben van - közölte Dobó László, a Fidelitas alelnöke egy szerdai budapesti sajtótájékoztatón. A jelenlegi gazdasági helyzetben túlzás ennyi pénzt elkölteni egy nap alatt - mondta a politikus.

A Fidelitas azt javasolja, hogy ezt az összeget és a kormányfő országértékelő beszédének médiakampányára fordítandó pénzt rakják egy alapba, amely az európai uniós pénzek lehívását segíti majd - közölte Nyitari Zsolt, a Fidelitas alelnöke.

Dobó László azt mondta: nem lehet pontosan tudni, hogy a kormány mennyi pénzt költ majd erre a médiakampányra, ezért írásban kérnek felvilágosítást Kiss Péter kancelláriaminisztertől. A politikusok kritizálták, hogy az európai uniós csatlakozással összefüggő május 1-jei rendezvényre már kiírták a közbeszerzési pályázatot, miközben még nem tudni, miből fedezik a költségeket. "A kormány dzsentri módon viselkedik, amikor pénzköltésről, fényűzésről van szó, de ha megszorításokról, akkor előjön belőle a bankár" - közölte Nyitrai Zsolt.