Leszavazták Polt Péter interpellációs válaszát

MTI
Az Országgyűlés többsége hétfőn leszavazta Polt Péter válaszát, amelyet a legfőbb ügyész Gusztos Péter (SZDSZ) interpellációjára adott az úgynevezett cégfantomizálási ügyben.

A szabad demokrata képviselő arra várt választ: hogyan lehetséges az, hogy amikor az ügy koronatanúja maga áll a nyilvánosság elé, részletesen beszámolva az érintett cégek törvénytelen eltüntetésének menetéről, az ügyészség nem rendeli el a nyomozás folytatását.

Polt Péter válaszában azt mondta: a korábbiakhoz képest a szabad demokrata képviselő által hivatkozott sajtónyilatkozat semmilyen érdemi új adattal nem szolgált. Közlése szerint a nyomozás megszüntetésének indoka az volt, hogy a cselekmények jelentős része már a feljelentés időpontjában elévült, más része pedig tényállási elem hiányában nem valósított meg bűncselekményt.

Hozzátette: a nyilatkozó ugyanis arról beszélt, hogy hat külföldi állampolgár útlevelének másolatát adta át egy másik személynek, a nyomozás azonban bizonyította, az ügyletben eredeti útlevelet használtak. Így megalapozott ügyészségi indítvány feltételei a nyomozás újrakezdéséről nem álltak fenn - tette hozzá Polt Péter.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Jövő héten megkapja a gyógyszert Zsombor, az SMA-s kisgyermek

Ő lesz az első, aki szívműtét után kapja meg a gyógyszert.

tegnap, 09:41

  • Külföld
Kinyitottak Horvátországban a vendéglátóhelyek teraszai

A vendéglátósok mintegy 75 százaléka élt ezzel a lehetőséggel.

március 1., 16:02

  • Belföld
Már óvodába jár Zente, az SMA miatt kezelt kisfiú

Szépen fejlődik, még az orvosokat is meglepi vele.

március 2., 20:44

  • Külföld
Ausztriában húsvét előtt kinyithatnak az éttermek kerthelyiségei

Egyelőre nem várható széles körű nyitás az osztrákoknál, ugyanakkor két területen is enyhítenek.

március 1., 22:00

  • Kultúr
Különdíjat nyert a freeSZFE mozgalom

Újragondolták a színház társadalmi funkcióját.

március 1., 14:25