Szövetséget kötne a Magyar Nyugdíjasok Pártja az MSZP-vel

MTI
2004.02.27. 16:25
Választási szövetség megkötésére tett javaslatot a Magyar Nyugdíjasok Pártja (MNYP)a Magyar Szocialista Pártnak, amely mind az EU-parlamenti, mind pedig a 2006-os országgyűlési voksolásra vonatkozik. Válasz a kezdeményezésre még nem érkezett - mondta az MTI-nek Somsák Á. László, az MNYP elnöke pénteken.

A 2001 márciusában bejegyzett és 12 megyében jelen lévő MNYP elnöksége szándékukról február 19-én levélben értesítette Kovács Lászlót, az MSZP elnökét. Somsák Á. László elmondta: nem arról van szó, hogy az EU-választásokon a párt képviselője helyet kér az MSZP listáján, hanem arról, hogy a Szocialista Párt képviselői a magyar nyugdíjasok érdekeit is felvállalják Brüsszelben.

Az elnök hangoztatta: pártja sem a jobb, sem pedig a bal oldalhoz nem kíván kötődni, ám megítélése szerint az MSZP jobban tudná képviselni a magyar nyugdíjasokat az EU parlamentjében.