Lehallgatták Kisbér fideszes polgármesterét

Index
2004.03.23. 12:52
A titkosszolgálatok által is használt középkategóriás lehallgatóberendezést találtak decemberben Udvardi Erzsébet, kisbéri fideszes polgármester irodájában, írja a Magyar Nemzet. Miután a szerkezetet megtalálták, a képviselő-testület tagjai - köztük szocialista politikusok - jelenlétében a polgármesterrel megbeszélést tartottak. Azt, hogy hónapokig nem beszélt erről, a polgármester azzal indokolta: az önkormányzatnál folyamatosan tárgyalnak befektetőkkel, vállalkozókkal, és a város érdeke azt kívánta meg, hogy ne bizonytalanítsák el őket.

Fallman József helyi szocialista önkormányzati képviselő, aki jelen volt a zártkörű megbeszélésen, a lapnak arra a kérdésére, kinek állhatott érdekében a lehallgatás, azt válaszolta: mindenkinek lehetnek "jóakarói", megnevezni viszont senkit sem kívánt. Megjegyezte ugyanakkor, "akár volt ilyen készülék, akár nem", az biztos, hogy árt a településnek az ügy, hiszen elriaszthatja a befektetőket.

Tóth András, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő politikai államtitkár az MTI kérdésére kedden cáfolta, hogy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknak bármiféle közük lett volna a kisbéri polgármesteri irodában talált lehallgató berendezéshez.