Az MSZP lemondatná a fideszes Papcsákot

MTI
2004.04.08. 11:58
Az MSZP felszólítja a Fideszt és Orbán Viktor pártelnököt: kérjék meg Papcsák Ferencet, mondjon le országgyűlési képviselői mandátumáról - közölte Zuschlag János csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

"Azt szeretnénk kérni azon fideszes képviselőktől, akikben még van becsület és tisztesség, mert én magam rengeteg olyan ellenzéki képviselővel beszéltem, akik önmaguk is pironkodtak az ügy kapcsán, hogy határolódjanak el attól a Papcsák Ferenctől, (...) akinek a kampányában választási bűncselekményt állapított meg a független magyar bíróság" - mondta a szocialista országgyűlési képviselő.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében már több mint egy hete tart a vita a fideszes képviselő mandátumáról azt követően, hogy a megyei bíróság helyben hagyta az ügyben eljáró elsőfokú bíróság döntését, miután Baktalórántháza korábbi alpolgármesteréről bebizonyosodott, hogy 2002-ben kétezer forintot ígért azoknak a választóknak, akik a Fidesz-MDF-jelöltként induló Papcsák Ferencre voksolnak.

Az MSZP-s politikus hangsúlyozta: a bűncselekmény éppen annak a pártnak a képviselője kapcsán bizonyosodott be, amelyik tavaly választási csalással vádolta Demecserben az MSZP-SZDSZ jelöltjét, és amelyik a 2002-es választásokon is ugyanezt mondta az akkor győztes pártokra. Zuschlag János azt mondta: senki nem hiszi el, hogy Papcsák Ferenc nem érintett az ügyben, szavazatokat ugyanis "nem vásárolnak maguktól az emberek".