Judit
2 °C
7 °C

Utcára hívják a jugoszlávokat

2000.10.12. 08:47
,,A jelenlegi szerbiai hatalom rövid határidőt kap a tárgyalások folytatására, s ha erre nem hajlandó, akkor ismét az utcára hívjuk a népet" - nyilatkozta a B2-92 rádiónak Zoran Djindjics szerdán este, a Szerbiai Demokratikus Ellenzék vezetőinek rendkívüli ülése után. A Milosevics-párti szocialisták addig nem hajlandóak tárgyalni a hatalomátadásról, míg az SZDE meg nem szünteti ,,az országban uralkodó anarchiát", a radikálisok viszont azért szűntettek meg minden kapcsolatot az SZDE-vel, mert őt tartják felelősnek a Seseljt ért támadásért (megdobálta a tömeg, amikor a parlamentből távozott). A szerb kormányból, bár hajlott a hatalomátadásra, eddig négy miniszter (közöttük a hadügyminiszter) mondott le. A rendőrség fölötti ,,uralom" is kétes: egy része még mindig Milosevics közvetett irányítása alatt áll (például a titkosrendőrség), egy része pedig Kostunica mellett nyilatkozott. A hadsereg vezetői ugyan Kostunica mellett sorakoztak föl, ám több elit egységüket riadókészültségben tartják - nem tudni ki ellen készülve. Minden jel arra mutat, hogy a Szerbiai Szocialista Párt, a Jugoszláv Baloldal és a Szerb Radikális Párt (amelyek együttesen uralják a szerbiai köztársasági parlamentet) egyezségre jutott a szerbiai demokratikus ellenzékkel szemben. Összefogásuk miatt parlamenti úton nem lehet megdönteni a köztársasági kormányt, s az előrehozott (decemberre tervezett) választások kiírására sem lehet megszavaztatni.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?