Kostunica Budapestre látogat

MTI
2000.10.17. 21:43
Magyarországi látogatásra hívta meg Jugoszlávia új államfőjét Mádl Ferenc köztársasági elnök. Mádl meghívóját a Belgrádban tartózkodó Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára adta át Kostunicának. Bába kétnapos látogatásán találkozott többek között Zoran Djindjiccsel, a Szerbiai Demokratikus Ellenzék vezéralakjával, Nenad Canakkal, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnökével, valamint Kasza József szabadkai polgármesterrel, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével. A jugoszláv elnök részt vesz a Közép-európai Kezdeményezés november végi budapesti csúcstalálkozóján is. Bába Iván kifejezte reményét, hogy érvényesül majd a vajdasági magyarok autonómiakoncepciója. Bízik abban is, hogy hamarosan amnesztiát hirdetnek a Magyarországra menekült vajdasági polgárok számára, elősegítve ezzel hazatérésüket.