Visszahívhatják a magyar katonákat a Sínai-félszigetről

MTI
2004.07.06. 10:45
Magyarország újragondolja ENSZ-szerepvállalásait, s vizsgálja annak lehetőségét, hogy visszavonja a magyar katonákat a Sínai-félszigetről - jelentette be Juhász Ferenc honvédelmi miniszter kedden Budapesten. Néhány ENSZ misszióban "létszámot csökkenthetünk, újragondolhatjuk szerepünket" - közölte a tárca vezetője újságíróknak nyilatkozva. Juhász Ferenc emlékeztetett a kormány nemrégiben meghozott döntésére, amelyben ezer főben maximálja a külföldi misszióban részt vevő katonák létszámát. Így, ha újabb vállalásokat kíván tenni Magyarország, akkor "bizonyos helyekről vissza kell jönnünk" - mutatott rá. Jelenleg 1050 magyar katona dolgozik külföldön, a miniszter hangsúlyozta, hogy a szerepvállalások újragondolásakor figyelembe veszik a diplomáciai érdekeket is, és egyeztetnek az ENSZ-szel.

Juhász Ferenc elmondta: hogy a Sínai-félszigeten és Cipruson is mintegy 10 éve van jelen békefenntartókkal a Magyar Honvédség. Megítélése szerint nem tarthat meghatározhatatlan ideig egy katonai misszió, "nem lehet odaköltözni egy életre." Elmondta azt is, hogy a ciprusi magyar részvételt ugyancsak vizsgálják. "Vizsgáljuk annak lehetőségét, hogy a Sínai-félszigetről hogyan, mikor és milyen ütemezéssel jöhetünk ki" - fogalmazott a miniszter, majd hozzátette: "nem jó az, hogyha ott maradunk nagyon sokáig". A miniszter nem tartja kizártnak, hogy a Sínai-félszigeten valamelyik rendészeti szerv veszi át a katonák feladatát.

Magyarország 1995 óta vesz részt katonákkal, rendőrökkel és határőrökkel vesz a Sínai-félszigeten a multinacionális erők és megfigyelők békefenntartó munkájában. A katonai-rendészeti feladatokat ellátó magyar kontingens állandó létszáma 41 fő, ebből 25 katona.