Egy hét múlva hallgatják ki a rendőrségen Ragátsot

MTI
2004.07.15. 14:27
Gyanúsítottként kívánta meghallgatni Ragáts Imrét, a Magyar Televízió Rt. előző elnökét a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön. Ragáts Imre azonban nem jelent meg a meghallgatáson; de miután kimentette magát, július 22-re hívták be. Egyelőre csak ő gyanúsított az ügyben, amelyben egy filmszerződés megkötése kapcsán hűtlen kezelés gyanúja miatt jár el a rendőrség.

Ragáts január 1-jével önként állt fel székéből, miután nyilvánosságra került, hogy a piaci ár ötszöröséért vásárolt filmsorozatot az MTV-nek nevelt lánya cégétől. A Magyar Televízió Rt. előző elnöke még tavaly júliusban kötött szerződést az 52 részes búvárfilmsorozat megvásárlására a Cears Bt.-vel. A megállapodás szerint a Spektrum Tv-n már több ízben levetített szériát az MTV 55,3 millió forintért vette volna meg. A nevelt lány cége le is szállított 13 részt, amelyért a csőddel küzdő köztévé 13 millió forintot fizetett. A további részek megvásárlása azért nem történt meg, mert Ragáts nevelt lányával kötött megállapodása nyilvánosságra került.

Az MTV kuratóriumi elnöksége azonnal felügyelőbizottsági vizsgálatot rendelt el, és a februárban elkészült jelentésében megállapítotték, hogy Ragáts aránytalanul magas áron vásárolta meg a sorozatot. Ezért hanyag vagy hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt büntetőjogi feljelentést javasoltak a bukott tévéelnök ellen. Az MTV ügyvédje áprilisban büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettes ellen. A Cears Bt. azóta visszafizette a cégnek visszajuttatott epizódokért az MTV tizenhárommillió forintját.