Göncz állította meg a taxisblokád alatt a hadsereget?

RTL Klub
2000.10.22. 20:08
Göncz Árpád nemrég leköszönt köztársasági elnök az Akták című műsorban elmondta, 1990-ben, a taxisblokád idején már elindultak a honvédség nehézjárművei, hogy eltávolítsák a budapesti hidakról a taxikat annak érdekében: újra kapcsolatot teremtsenek a város két része között. - Ösztönös magatartással azt mondtam, hogy ezt a hadsereg parancsnokaként megtiltom, ha ez megtörténik, hadbíróság lesz - mondta Göncz Árpád. A blokádot alkotó járművek elszállításának szándékát a volt belügyminiszter, Horváth Balázs is megerősítette, de véleménye szerint Göncz Árpád félreérthetett valamit. - Nem volt ilyen, hogy fegyveres katonák, katonai harci járművek jöttek volna Budapest felé. Félreértette Göncz Árpád. Nem tudom mit értett, hogy mi történt. Olyan volt, hogy szállítójárművek jöttek volna Budapestre, hogy a hidakat torlaszoló járműveket el tudjuk vinni - fogalmazott Horváth Balázs. A műsor készítőinek sem Für Lajos akkori honvédelmi miniszter, sem Lőrincz Kálmán a Magyar Honvédség volt parancsnoka, sem a Honvédelmi Minisztérium nem nyilatkozott arról, hogy a honvédségen belül ki adta ki a parancsot a katonai járművek elindítására.