Nyilvánosságra kerültek Milosevics utolsó parancsai

2000.10.27. 18:35
A Nedeljni Telegraf című lapnak a vezérkar néhány névtelenségét kérő tagja úgy nyilatkozott, hogy október 5-én, a népfelkelés éjszakáján Milosevics több alkalommal próbálta meg a vezérkart az eseményekbe való beavatkozásra bírni. Milosevics a hadsereg bevetésén kívül azt követelte Nebojsa Pavkovics vezérkari főnöktől, hogy bombázzák le a rádió épületét, valamint, hogy foglalják el az állami televíziót, és így tegyék lehetetlenné az ,,igazság közvetítését". Éjféltájban Milosevics azt követelte, hogy a hadsereg reggelig keresse meg és tartóztassa le a Szerbiai Demokratikus Ellenzék vezéralakjait, mintegy ötven személyt. A futárral átküldött listán - melyen az ellenzékiek lakcímei, telefonszámai, mozgási területei szerepeltek - hat név be volt karikázva, amit úgy is lehetett érteni, hogy azokat a személyeket Milosevics szerint meg kellene ölni.