Baja tagadja, hogy köze lenne Kulcsárhoz

MTI
2004.09.20. 15:33
Baja Ferenc hétfőn cáfolta, hogy korábban üzleti vagy ügyfélkapcsolatban állt volna a K&H bankkal vagy Kulcsár Attilával, a bank brókercégének több milliárdos sikkasztással gyanúsított volt befektetési tanácsadójával. A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára közleményben reagált a napokban a sajtóban napvilágot látott információkra. "Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy semmilyen minőségemben sem a K&H bankkal, sem annak vezérigazgatójával, sem Kulcsár Attilával (sem pedig a cég és egyéb érdekeltségükkel) nem álltam, nem állok üzleti és ügyfélkapcsolatban sem" - arja Baja.

Tájékoztatása szerint a bankvezetőkkel a cégek egészségpénztári szolgáltatásáról, önkormányzati és európai uniós projektek finanszírozásáról, valamint az EU-kampányban való esetleges közreműködésükről tárgyalt. Baja jogi lépéseket kezdeményez. A Magyar Nemzet című napilap pénteki számában Demeter Ervin (Fidesz) úgy nyilatkozott: nyilvánosságra kellene hozni, hogy politikus-e, akinek a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal gyanúja szerint Kulcsár Attila kenőpénzt adott. A lap szerint az ellenzéki képviselő azzal indokolta álláspontját, hogy a brókerbotrányban eddig számos MSZP-s politikus érintettségére derült fény.

A Magyar Nemzet hétfői számában az áll: "A kancellária politikai államtitkára egy Kulcsárnak tulajdonított határidőnapló tanúsága szerint (...) hétszer találkozott a brókerrel, ebből négyszer az alkusz lakásán". A cikk írója ugyanakkor hozzáteszi: informátorai szerint a Baja Ferenccel kapcsolatos híradás "dezinformáció".