Időközi önkormányzati választásokat tartanak Telekgerendáson

MTI
2004.10.30. 10:27
Időközi önkormányzati és polgármester-választás kezdődött szombaton reggel hat órakor a Békés megyei Telekgerendáson - mondta Pacsika György, az 1.722 lakosú község jegyzője. "A helyi képviselőtestület augusztus 17-i rendkívüli ülésén feloszlatta önmagát, ezért kerül sor az időközi választásokra" - mondta a jegyző. A település 1.420 választásra jogosult polgára közül délelőtt fél kilencig 164-en voksoltak a három polgármester-, illetve 27 képviselőjelöltre.

Polgármester-jelöltséget vállalt a korábbi első számú vezető Medvegy Mihályné mellett Gajdács Tibor és Ránkliné Balázs Edit. Mindhárman függetlenként jelöltették magukat. A 27 képviselőjelölt többsége szintén függetlenként indul, egy fő a Fidesz színeiben vállalt jelöltséget, egy főt függetlenként a helyi szlovák kisebbség támogat. A választópolgárok a polgármester mellett kilenc képviselőt választhatnak, nem hivatalos végeredményre vasárnap a hajnali órákban lehet számítani a jegyző tájékoztatása szerint.