Nem használják Johan Béla nevét a népegészségügyi programnál

MTI
2004.11.08. 15:50
A népegészségügyi programnál nem használják Johan Béla nevét, mivel a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) állásfoglalása szerint nem volt szerencsés a programot elnevezni az egykori közegészségügyi szakemberről - közölte Rácz Jenő egészségügyi miniszter hétfőn az MTI-vel. "Az Akadémia véleményét mi is megkaptuk, és ennek megfelelően a nevet nem használjuk a népegészségügyi program vonatkozásában" - mondta az egészségügyi tárca vezetője. Hozzátette: a népegészségügyi programot az Országgyűlés fogadta el, ezért elnevezését csak országgyűlési határozattal lehet megváltoztatni, azaz onnan Johan Béla nevét eltávolítani.

"Ha a képviselők ilyen jellegű indítványt tesznek, akkor ez a változtatás megtörténik, de mi nem ezt tartjuk prioritásnak, miközben az Akadémiának az állásfoglalását tudomásul vesszük és azt nem kérdőjelezzük meg" - mondta Rácz Jenő. Az MTA Történettudományi Intézete által végzett vizsgálat eredménye szerint nem volt szerencsés Johan Béláról elnevezni a népegészségügyi programot, mert 1944-ben a Sztójay-kormány belügyi államtitkáraként rendeleteivel zsidó orvosokat fosztott meg állásuktól.