Elhúzódhat az ügynöklisták vizsgálata

2009.02.27. 13:23 Módosítva: 2009.02.27. 13:24

Akár hat hétig is eltarthat, amíg számítástechnikai, informatikus szakemberek megvizsgálják azokat a mágnesszalagokat, amelyek az 1990 előtti állambiztonsági iratokat tartalmazzák, a tartalmi vizsgálat ezután következhet, közölte Kenedi János pénteken. Az SZDSZ Új Generáció pénteken nyílt levélben fordult a szocialista párt és az MDF vezetéséhez, amelyben értetlenségüket fejezték ki amiatt, hogy a két párt nem támogatta e tárgyban megfogalmazott határozati javaslatuk tárgysorozatba vételét.

Szilvásy György titokminiszter csütörtökön nyilatkozott az MTI-nek arról, hogy felkérésére egy civil testület felügyeli az állambiztonsági szolgálatok 1990 előtti, legmagasabb minősítésű iratait tartalmazó 18 mágnesszalag adatainak feldolgozását és archiválását. A testületbe Kenedi János tudományos kutató ajánl tagokat, aki a miniszterelnök felkérésére 2007 júliusában az állambiztonsági iratátadás teljesítésének értékelésére létrehozott szakértői bizottságot vezette. A 18 mágnesszalagról a bizottság szeptemberben átadott jelentése tett említést.

Kenedi János kifejtette: a szalagokat először független, számítástechnikus és informatikus szakemberek vizsgálják meg. Ez már a jövő héttől elkezdődhet. A vizsgálat elsősorban arra irányul, hogy hányszor mozgatták meg a mágnesszalagokat, mennyi időt töltöttek vele, mit vettek le belőle, mi került vissza, azaz manipulálták-e a szalagokat, illetve hányszor használták őket. Abszolút szakmai, informatikai eljárásról van szó, hangsúlyozta Kenedi.

A Kenedi János tudományos kutató vezette bizottság egy évig vizsgálódott a rendszerváltás előtti titkosszolgálati iratokat őrző szerveknél, s jelentésüket tavaly szeptember 11-én adták át Szilvásy György titokminiszternek. A testület munkájának egyik legfontosabb eredménye az volt, hogy kiderült: megvannak azok az egyébként 2060-ig titkosított mágnesszalagok, amelyekre az elmúlt rendszer szolgálatai vitték fel az ügynöklistáikat, illetve a célszemélyek adatait.

Az SZDSZ Új Generáció pénteken nyílt levélben fordult Gyurcsány Ferenchez, az MSZP elnökéhez, Lendvai Ildikóhoz, az MSZP frakcióvezetőjéhez, Dávid Ibolyához, az MDF elnökéhez és Herényi Károlyhoz, az MDF frakcióvezetőjéhez. Az MTI-hez is eljuttatott dokumentumban azt írták: értetlenül állnak az előtt, hogy az MSZP és az MDF frakció nem támogatta a múlt rendszer állambiztonsági iratainak megismerhetőségéről szóló határozati javaslatunk tárgysorozatba vételét.

Kifejtették: álságosnak tartják annak a kormánynak a viselkedését, amely többször ígéretet tett arra, hogy a Kenedi-bizottság javaslatai alapján beterjeszti a vonatkozó törvényjavaslatot, majd az első adandó alkalommal ezzel a deklarált szándékával ellentétesen cselekszik. Álságosnak tartják a tiszta közélettel, a Normális Magyarország szlogenjével kampányoló, magát a rendszerváltás egyik örökösének tekintő MDF-et is, amikor megvallott értékeivel ellentétesen cselekszik. Azt írták, szeretnék, ha a két párt megindokolná, miért nem támogatja a múlt megismerhetőségét, s ha felülvizsgálnák álláspontjukat.