Csütörtökön hivatalosan is megszűnik az MDF frakciója

2009.03.19. 06:39 Módosítva: 2009.03.19. 06:39

Csütörtökön hivatalosan is megszűnik az MDF-frakció, mivel lejár a szabályokban előírt három nap, ami alatt Herényi Károly frakcióvezetőnek tájékoztatnia kell a házelnököt Csáky András kilépéséről. Csáky március 8-án jelentette be, hogy kilép az MDF-ből, tiltakozásul Bokros Lajos EP-listavezetősége ellen. Csáky március 9-én már azt is bejelentette, hogy egy héttel később a frakcióból is ki fog lépni, ezt március 16-án hivatalosan is bejelentette. Távozásával a frakció létszáma kilenc főre, a házszabály szerinti minimum alá csökkent. Herényi hétfői nyilatkozata szerint a csütörtöki házbizottsági ülésen, valamint a parlamenti pártok közötti egyeztetésen dől majd el az, hogy megtarthatják-e a bizottsági helyeiket az MDF-es képviselők.