A Fidesz gyanús újlipótvárosi ingatlaneladásról beszél

2009.06.25. 17:05

Ügyészségi bejelentést tett egy újlipótvárosi ingatlan eladása miatt a helyi Fidesz-KDNP-frakció, mert gyanúsnak találja a tranzakciót. Spaller Endre elmondta: a XIII. kerületi önkormányzat március 12-ei ülésén döntött az Ipoly utca 3. szám alatti telek árverésre bocsátásáról. A kikiáltási ár 330 millió forint volt, és az egyetlen pályázó ennyiért is vásárolta meg az ingatlant.

A Fidesz-KDNP-frakció által készíttetett szakértői vélemény szerint az ingatlan értéke több mint 555 millió forint. Az eladási és a szakértői ár közötti 225 millió forintos különbség szerintük akár büntetőjogi következményekkel is járhat. Az alacsony kikiáltási ár miatt a Fidesz-KDNP mellett az SZDSZ is ellenezte az eladást, egyedül az MSZP erőltette azt.

A frakcióvezető szerint a szocialista többség úgy bocsátotta árverésre a telket, hogy a terület jogilag még nem létezik, mivel helyrajzi számot csak a kerületi szabályozási terv elfogadása után kap. Spaller úgy tudja, hogy a területre pályázó Jász Ingatlan Kft. a rendkívüli testületi ülés hírére készítette el az ingatlan látványtervét, amelyet csak Hiszékeny Dezső alpolgármesternek juttatott el.

"Meg vagyunk győződve arról, hogy teljesen jogszerűen jártunk el, egyébként a kerületet semmifajta veszteség nem érte ebben az ügyben" - kommentálta a hírt Hiszékeny Dezső alpolgármester. Hozzátette, hogy a hagyományos becslés mellett két igazságügyi ingatlanszakértőtől is szakvéleményt kértek.