Otthagyta a pártot az SZDSZ Új Generáció elnöke

2009.06.30. 18:24 Módosítva: 2009.06.30. 18:28

Az SZDSZ Új Generáció (ÚG) elnöke kedden lemondott posztjáról és a pártból is kilépett, olvasható Léderer András keddi közleményében. A politikussal együtt az ÚG két volt alelnöke és egy szintén lemondott ügyvivője is elhagyta az SZDSZ-t. Az ÚG teljes elnöksége kedden kora délután mondott le posztjáról.

A most kilépett politikusok - saját megfogalmazásuk szerint - őszintén kívántak beszélni az európai parlamenti választási kudarc okairól és a megoldási lehetőségekről. Szerintük azonban kevesen akarnak beszélni azok közül, akiknek komoly felelősségük van a történtekben, inkább "hatalomtechnikai manőverekbe menekülnek, vagy formai hibákat keresnek a tisztújító küldöttgyűlés elhalasztása érdekében."

Álláspontjuk szerint az SZDSZ politikájának irányát nem a párt választott vezetői és testületei, hanem a frakcióvezető és támogatói határozzák meg, így nem látnak esélyt arra, hogy az "SZDSZ a liberális szavazók számára vonzó választási alternatíva legyen. Annak az elvtelen politikának, amit a frakció többsége képvisel, a továbbiakban nem kívánunk semmilyen módon részesei lenni."

Az SZDSZ Új Generáció (ÚG) teljes, héttagú elnöksége már kedden kora délután lemondott tisztségéről. A liberális párt ifjúsági szervezetének vezetői döntésüket azzal indokolták, hogy az európai parlamenti választási kudarc óta az SZDSZ egy része ellehetetleníti a helyzetértékelést és a kiútkeresést.