Novemberben állítják bíróság elé Kolompár Orbánt

2009.07.13. 17:23 Módosítva: 2009.07.13. 19:34

Folytatódhat a bírósági eljárás Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke és három társa ellen egy foglalkoztatási pályázaton elnyert 7,2 millió forintos támogatás jogosulatlan felhasználása miatt.

Nyár elején már kitűzték a tárgyalás időpontját is a Kecskeméti Városi Bíróságon, június 2-án kezdődött volna a jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének vádjával indított büntetőeljárás. Időközben azonban kiderült, hogy Kolompár Orbán indul az EP-választáson, így jelöltként mentelmi jog illeti meg őt, és hozzá hasonlóan a per másodrendű vádlottját, aki szintén az MCF Roma Összefogás Párt színeiben volt jelölt.

A választásokon a vádlottak nem jutottak mandátumhoz, de az eljárás folytatásához a bíróságnak meg kellett várnia a hivatalos, jogerős tájékoztatást, ami most érkezett meg az Országos Választási Bizottságtól. Ez idő alatt azonban a tárgyalásra kijelölt bírónő más ügyeket is kapott, így várhatóan csak novemberre tűzik ki ismét a Kolompár és társai ellen induló tárgyalássorozat kezdetét az ügyben.