Áron
-4 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Wittinghoff és Csécsei is kilépett az SZDSZ-ből

2009.07.17. 14:37 Módosítva: 2009.07.17. 15:26

Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester, valamint két helyi, SZDSZ-es bizottsági elnök is úgy döntött, kilépnek a Szabad Demokraták Szövetségéből - közölte a polgármester. Erről szóló levelüket pénteken eljuttatták a párt vezetésének.

Wittinghoff Tamás, valamint Bíró Gyula és Molnár Gábor önkormányzati bizottsági elnökök azt írták indoklásként: "a párt hosszú ideje tartó sodródása mellett döntésünket alapvetően a július 12-én megválasztott új vezetés politikai mondanivalója, és elfogadhatatlan hangneme váltotta ki, amellyel a továbbiakban nem kívánunk közösséget vállalni."

Csécsei Béla, Józsefváros polgármestere is kilépett az SZDSZ-ből. A VIII. kerület vezetője elmondta, kilépésére még szerda délután került sor.

Csécsei Béla döntését csak röviden kívánta indokolni, úgy fogalmazott: "ami van, azt nem lehet szeretni, ezzel sok mindent lehet csinálni csak szeretni nem". Hozzátette, független polgármesterként továbbra is a kerület élén marad.

Az SZDSZ kalocsai szervezetének minden tagja megszüntette tagsági viszonyát a pártban, függetlenként dolgoznak tovább.