A kormány első száz napját értékelte az MSZP

2009.07.22. 19:30

Az MSZP országos elnöksége továbbra is egységesen támogatja a Bajnai Gordon vezette válságkezelő kormányt - mondta Nyakó István, a párt szóvivője annak kapcsán, hogy az MSZP országos elnöksége értékelte a kormány első száz napját.

Felelős, bölcs döntés volt a kormány válságkezelő programjának következetes támogatása - közölte.

Szerinte a döntés helyességét bizonyítja a külföld bizalmának erősödése, amelynek jól látható eredménye a forint erősödése.

Elmondta, hogy a forint árfolyamának stabilizálódása a devizahitelesek esetében 400 milliárd forintos megtakarítást eredményez, ennyivel kevesebbet kell ugyanis hiteltörlesztésre fordítani.

Nyakó István a kézzel fogható eredmények közzé sorolta a bankok és a kormány között pénteken létrejött megállapodást, illetve a krízisalap létrejöttét.