Több miniszterrel elégedetlen az MSZP-frakció

2009.08.27. 01:27

Egyre több kritikus vélemény fogalmazódik meg az MSZP-frakcióban a kormány egyes "civil" minisztereivel szemben. Elsősorban Hónig Péter közlekedési tárcavezető teljesítményével elégedetlenek - írta a csütörtöki Népszabadság.

A lap több, egymástól független forrása szerint a szocialisták elégedetlenek Herczog László szociális és munkaügyi, Varga István gazdasági és Hónig Péter közlekedési miniszter eddigi teljesítményével. Míg Herczoggal kapcsolatban úgy vélik, hogy szándékai és céljai megfelelőek, de nehezen haladnak előre a tárcáját érintő ügyek, addig Varga Istvánnal kapcsolatban a frakcióvezetésből is többen megjegyezték: egyelőre nem tudja kellően mozgatni az apparátusát, "látszik, hogy a civilszférából jön, gyakran megvezetik a munkatársai" - olvasható a cikkben.