Alajos, Leila
19 °C
34 °C

Mosakodik a Balközép

2009.11.09. 20:36 Módosítva: 2009-11-09 20:36:31

A Balközép című újság közleményben kért elnézést, amiért 2009. júniusi számában nem hangsúlyozta, hogy egy - az összes képviselőt felháborító - szóbeszédet, rosszindulatú pletykát ismertet, emiatt Veresné Szabó Éva szocialista képviselő mondanivalója "éppen ellenkezőképpen vált értelmezhetővé", közölte a Magyar Szocialista Párt és az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja lapjának főszerkesztője.

Marton Levente főszerkesztő közleménye szerint a cikk "nem szakmabeli" szerzője a munkacsoport üléséről szövegkörnyezetéből kiragadott, pontatlan mondatokkal tudósított.

"A neki tulajdonított gondolat egyeztetés és tudta nélkül jelent meg, ezért a lap bocsánatot kér mindazoktól, akiket az ily módon közreadott mondatokkal megsérthetett. Talán az szóljon mentségünkre, hogy a cikk írója egy pillanatig sem gondolta, hogy a kisebbségek és elesettek védelmében következetesen és folyamatosan kiálló szocialistákat próbálják majd olyasmivel megvádolni, ami a politika másik térfelén szinte napirendszerűen előfordul" - fogalmaz Marton Levente.