Még nem döntöttek Molnár Oszkár jövőjéről

2009.11.30. 06:28

A Népszava szerint még nem dőlt el, hogy Molnár Oszkár ismét indulhat-e parlamenti mandátumért a Fidesz színeiben; a lap úgy értesült, hogy az ellenzéki pártban megoszlanak a vélemények az edelényi polgármesterről, de a többség úgy gondolja, nem lenne szabad őt újra indítani.

A végső szót Orbán Viktor mondja ki és Kövér László hitelesíti majd, amikor december 12-én összeül az ellenzéki párt választmánya, hogy választási listát hirdessen. A jelöltek meghallgatása még tart, az egyéni indulókat a Fidesz elnöke, választmányi elnöke, pártigazgatója a választókerületi elnökök jelenlétében kérdezi jövőbeni terveiről, illetve arról, hogy látja saját korábbi politikai tevékenységét.

A Népszabadságnak Molnár Oszkár úgy nyilatkozott: még nem volt a meghallgatáson, még időpontot sem kapott.

November 17-énEgyhangúlag az ő képviselőjelöltségét támogatták a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megye 8-as számú választókerületében működő szervezetei.