Thürmer: Újra államosítani kell

2010.01.09. 15:39

A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke szerint újra államosítani kell az 1990 után privatizált vagyont, magyar kézbe kell venni a mezőgazdaságot és az ipart, a vasúti teherszállítást, illetve az OTP-t szintén állami tulajdonba kell adni. Thürmer Gyula a párt központi bizottságának szombati ülése után tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a multinacionális cégek lejáró szerződéseit nem kell meghosszabbítani, ugyanakkor támogatni kell a magyar vállalkozókat. A párt választási programját megerősítő ülésen ezzel összefüggésben kimondták, hogy a rendszerváltás óta megszűnt másfél millió munkahelyet újra létre kell hozni.

A pártelnök rámutatott: számonkérésre is szükség van, mert "azok, akik loptak, csaltak, korrumpálódtak, azoknak nem a politikában, és főleg nem a Parlamentben a helyük". A munkáspárt a nemzetközi kapcsolatokat is új alapra helyezné, "nem a Nemzetközi Valutaalap és nem a nemzetközi tőkéskörök érdekeit segítené", hanem azt tartaná szem előtt, hogy mire van szüksége az országnak - mondta.

A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke szerint az ez évi parlamenti választásokon egyedül ők képviselik a baloldalt. Ehhez kapcsolódóan ismertette országos listájuk első húsz helyezettjét. Az élen ő áll, a második és a harmadik helyen a két alelnök, Karacs Lajosné és Vajda János szerepel. Thürmer Gyula az MTI-nek nyilatkozva határozott célkitűzésként jelölte meg, hogy minden megyében és Budapesten is állítsanak területi listát. Ezzel együtt viszont azt is valószínűsítette, hogy nem tudnak majd mind a 176 egyéni választókerületben jelöltet indítani.