Bajnai perli Pesty Lászlót és a Helyi Témát

Népszabadság
2010.01.21. 15:50 Módosítva: 2010.01.21. 16:30
Egy Pesty-interjú gyanusításait utasítja vissza.

Bajnai Gordon határozottan visszautasít minden a személyét érintő gyanúsítást és rágalmat, amit Pesty László a Helyi Téma című lapnak adott nyilatkozatában mondott. Az interjúban Pesty új filmjéről beszél, aminek címe: Tolvajok ideje. Bajnai Gordonról, a Hajdú-Bét Rt.-ről és a Wallis Rt.-ről, és annak áldozatairól szól. Bajnai bírósághoz fordul mind Pesty Lászlóval, mind a lappal szemben, illetve minden olyan médium ellen jogorvoslati eljárást kezdeményez, amik a szerinte hamis információkat másodközlik. Pesty László 2006-ban Tarlós István kampányfőnöke volt, 2007-ben filmet készített Orbán Viktor honlapjára - áll a Kormányszóvivői Iroda által az Országos Sajtószolgálatnak elküldött közleményben.