A fasizmus ellen tüntettek a Hősök terén

2010.03.06. 13:10

A kisebbségi közösségek kirekesztése, az erőszak, és a fasizmus elleni tiltakozásul egész napos antifasiszta megmozdulás kezdődött szombat délelőtt a fővárosi Hősök terén; roma és antifasiszta szervezetek, civilek, közéleti személyiségek a Magyar Hősök Emlékművénél kegyeleti őrséget álltak a romák elleni támadássorozat hat halálos áldozatának tiszteletére.

A téren körülbelül száz ember gyűlt össze a rendezvény kezdetekor. A 2008-ban kezdődött és másfél évig tartó romák elleni támadássorozat áldozatainak fotói, illetve a tragédiák helyszínén készített képeket ábrázoló két, papírból készített oszlop mellett álltak kegyeleti őrséget az áldozat tiszteletére.

A megmozduláson többek között megjelent Helmut Scholz európai parlamenti képviselő, az Európai Baloldali Párt külügyi vezetője, a német Die Linke elnökségi tagja, Teleki László MSZP-s országgyűlési képviselő, romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke és Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) elnöke.