Demszky az ingyenes BVK-ról: Ingyenebéd nincs

2010.05.02. 16:22

Demszky Gábor főpolgármester szerint furcsa, hogy az a Horváth Csaba (MSZP) beszél aBKV ingyenességről, aki néhány hónapja kormánybiztosként még az inflációkövető tarifákról írt alá szerződést a fővárossal. "Ingyenebéd természetesen nincs, mindig ki kell mondani, hogy ki fizet azok helyett, akiknek díjmentes egy szolgáltatás" - mondta a városvezető az MTI-nek vasárnap adott nyilatkozatában, arra utalva, hogy a szocialista politikus pártja majálisán szombaton azt mondta, 2013-ig díjmentessé tennék a közösségi közlekedést Budapesten.

Demszky Gábor közölte, annyiban ért egyet Horváth Csabával, hogy dugódíjra néhány éven belül Budapesten is szükség lesz, és a bevételek egy részét a közösségi közlekedésre kell fordítani. Jelezte: erről már másfél éve koncepciót is elfogadott a főpolgármesteri kabinet. Elmondta, Budapesten kívül több nagyváros elemzi London, Stockholm és Milánó tapasztalatait, és hamarosan több európai városban csökkentik a dugódíjjal a zsúfoltságot. Hozzátette: olyan példáról azonban nem tud, ahol a dugódíj bevételéből ingyenessé lehetne tenni a tömegközlekedést. Demszky szerint ehhez ugyanis "olyan brutális behajtási díjra lenne szükség, amely alapvetően kérdőjelezné meg a rendszer működőképességét", továbbá igazságtalan is lenne az autósokkal szemben.