Varju László elnök akar lenni

2010.05.31. 11:16

Vállalná a jelölést az MSZP megüresedő Pest megyei posztjára Varju László, a jelenlegi elnökhelyettes.

Varju László megerősítette, hogy Szabó Imre elnök a múlt pénteken tartott kibővített elnökségi ülésen bejelentette távozási szándékát posztjáról. Az elnökhelyettes közölte: vállalja a jelölést, ha erre felkérik.

A június 25-ei tisztújítást megelőző jelölési folyamat most kezdődött el Pest megyében.

A Pest megyei szocialistáknak elsősorban Budapest és a megye szétválasztásáért, valamint a vállalkozóknak ígért adócsökkentésért kell harcolniuk, hogy a dinamikusan fejlődő térség esetleges hanyatlását megakadályozzák – jelentette ki Varju László.

Az elnökhelyettes azt mondta, tudja jól, hogy mik a legfontosabb teendők, mert 2006-ban az MSZP ugyanúgy a közigazgatás, az oktatás és az egészségügy átalakítását, a fejlesztések gyorsítását, illetve a gazdasági életben fellelhető bürokrácia csökkentését jelölte meg elsődleges célokként, mint ahogy azt most kormányprogramjában a Fidesz teszi.