Zoltán
-5 °C
9 °C

Szendrő is megközelíthetetlen

2010.06.04. 10:06

Vízátfolyás miatt mindkét irányból megközelíthetetlenné vált a Borsod megyei Szendrő péntekre virradóra, ugyanis Edelény felől is lezárták az utat, és Szalonnán is kiöntött a Bódva.

Szendrőnél a folyó vízszintje jelenleg 311 centiméter körül van, és a tapasztalatok szerint még mindig árad. A település északi részénél (Szalonna felé) gyakorlatilag utcák állnak vízben, pénteken pedig a Szuhogy felé vezető útnál lévő házakat áramtalanítják, mert már ott is magas a víz szintje.

Szaniszló János, a település polgármestere azt mondta: már nem tudnak hol védekezni, a töltésmagasításokon is átbukik a víz. A polgármester arról is beszámolt, hogy információi szerint a csütörtöki és a péntekre virradóra leesett csapadékmennyiség miatt a környéken a kis patakok vize is jócskán megáradt, ezek a vízfolyások tovább táplálják a Bódvát, valamint már a rakacai víztározóban is nagy a víztömeg, tehát ott is automatikusan engedi a rendszer a vizet.